zenesz_logo.png



– LIPPÉNYI GÁBOR – A svéd Softube cég neve ismerős lehet többeknek kiváló gitár erősítő és vintage stúdió berendezések szoftver emulációi révén.


Más gyártókkal is többször együttműködtek, mint például a Native Instruments és a Universal Audio, így sok ismert plug-in fejlesztése mögött is ők vannak, még ha sokszor nem is tudunk róla. A Console 1 volt az első hardvert (is) tartalmazó eszközük, ami már jó néhány évvel ezelőtt (2014-ben) jelent meg első formájában és a most tesztelt mk2 verzió is közel négy éves múltra tekinthet vissza. Az ok, hogy mégis érdemesnek találtuk a tesztelésre egyrészt az, hogy szoftver téren azóta is folyamatosan jelennek meg újdonságok a rendszerhez, másrészt a több szakmai díjat elnyert koncepcióról szerintem érdemes tudni minden keveréssel foglalkozó zenésznek, hangmérnöknek, ráadásul elégedett tulajdonosként saját tapasztalatokat is megoszthatok első kézből.

 

 

console-1-top-view 700x.jpg

 

A Console 1 nem csak egy hardver kontroller, mint sokan elsőre gondolnák. Bizonyos szempontból kevesebb annál, hiszen csak bizonyos szoftverekkel dolgozik együtt, más szempontból pedig több annál, hiszen egy komplett keverő megoldás, nagyon jól integrálva a csatolt szoftverrel. Az Mk2 egyébként hardver szempontból nem sokban változott az első szériához képest, csak mivel hatékonyabb gyártást tudtak megvalósítani nagyobb volumenben, így az ára lényegesen kedvezőbb lett. Egyszerűen megfogalmazva a rendszer lényegét, kapunk egy modul rendszerű keverő emulációt, amiben a csatorna bemenettől a kimenetig hangzásban minden emulálva van (így a szaturáció, vagyis telítettség is) és az egész csatorna minden paraméterét külön eszközökkel állíthatjuk nagyon gyorsan a kontrolleren, és visszajelzést is azonnal kapunk magán a hardveren. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy sokkal kevesebb egér és billentyűzet használat kell egy keveréshez, és sokkal kevesebbet kell a képernyőt nézni.

 

A Console 1 Mk2 hardveren az árkategóriához képest rengeteg kezelőszerv és kijelző található. Összeszámoltam, és a 26 végtelenített encoder tekerőhöz és 40 nyomógombhoz a LED kijelzők száma (mivel dupla szint visszajelző műszerek vannak a bemeneteken és kimeneteken, valamint a Compressor és Shape szekciók is külön műszereket kaptak) jóval 400 fölött lehet. A kezelőszervek között van, ami magának a szoftverfelületnek a működtetéséhez kapcsolódik, de nagyobb részt az eszközhöz kapott alapcsatorna kezelésére szolgál. Funkcionálisan öt jól elkülöníthető részből áll a kezelőfelület.



softube_console_1_mkii_01 700x.jpg

 

Az első a bemeneti szekció, itt a bemeneti szint mellett a felül áteresztő és alul áteresztő szűrök beállításait kezelhetjük. A következő szekció a Shape. Ez egyrészről a gate/expander kezelésére szolgál, de másrészt a tranziensek hangzását is módosíthatjuk a Sustain és Punch paraméterekkel. A középső, egyben legnagyobb szekció az Equlizer. Ez egy négysávos, a középső két sávon teljesen parametrikus equalizer kezelésére szolgál, a szélső sávokon Cut, Bell és Shelf karakterisztika váltókkal. A negyedik szekció a Compressor. Az alap kompresszor paraméterek mellett (Ratio, Attack, Release és Threshold) egy külön potméterrel parallel kompresszálást is megvalósíthatunk, állíthatjuk a száraz és a kompresszált jel arányát. Az utolsó szekció a kimenet. Itt a hangerő és a panoráma mellett a telítettséget állíthatjuk a Drive és Character kezelő szervekkel.


A kezelőfelület felső részén találunk 20 csatorna választó gombot, de természetesen ennél több csatornát is kezelhetünk, a Page gombokkal léptethetünk a bankok között. A kezelőfelület bal felső széléről nyithatjuk a szoftver ablakát és állíthatjuk be a megjelenési módokat a ugyanitt alul, a preset kezelést végezhetjük, de találunk máshol is funkció gombokat, illetve a Shift gombbal módosíthatjuk több gombnak és encodernek is a működését.

 

Az alapszoftver, amelyet a Console 1 Mk2 csomaggal megkapunk az SSL 4000 E keverőjének az emulációja. Ez egyébként nem is szerepel önálló plug-inként a cég kínálatában. Mára már több SSL 4000 plug-in létezik, de a Softube féle mindenképp az egyik legjobb. Én az UAD verzióval tudtam összehasonlítani és legalább olyan minőségűnek érzem, a drive részt talán jobbnak is. A javasolt munkamódszer a Console 1 használatnál az, hogy minden egyes csatornára töltsük be a plug-int. Elég hatékonyan lett kifejlesztve az emuláció, így mai számítógépekkel még igen nagy csatornaszám is jól kezelhető, ráadásul, amíg nem használunk egy szekciót a csatornából, az nem is jelent terhelést. Ez a channel-strip plug-in az egyik legsokoldalúbb, nem véletlenül, hiszen egy olyan keverőről mintázták, ami a sikeres pop zenei albumokon többet volt használva, mint az összes többi keverő típus együttvéve.

 

 

Softube_channel_strips 700x.jpg

 

Ezzel együtt a Softube kínál más keverő emulációkat is a Console 1 rendszerhez. Én idáig ezek közül a British Class A keverőt tudtam kipróbálni, ez régi Neve equalizer, kompresszor és gate eszközök emulációit tartalmazza és talán még zsírosabb telítettséget lehet vele elérni. Összesen nyolc channel-strip emuláció található már a Softube kínálatában, a már említett kettőn kívül az SSL 9000 K, egy American Class A nevű, amely API emuláció, a Chandler Limited Zener-Bender, a Weiss Gambit, a Summit Audio Grand Channel és nemrégiben jelent meg az Empirical Labs Trak Pak. Ezek persze már mind fizetős modellek, és általában nem is kevés az áruk, bár itt is vannak gyakran kedvezményes kiárusítások.

 

A Shape, Equalizer és Compressor szekciókba más plug-inek is behívhatók a Softube és a Universal Audio cégektől. Összesen több mint 70 ilyen plug-in létezik és elég széles spektrumot lefednek. Olyan hibrid keverőcsatornák állíthatók így elő, mint például egy Pultec vagy Manley equalizer egy Fairchild kompresszorral. Mivel elég sok UAD plug-innel rendelkezem így ki is próbáltam és tényleg jól működik. Persze néhány plug-in esetében ilyenkor nem feltétlenül azok a paraméterek jelennek meg, mint az alap SSL esetében, továbbá nem látjuk az eredeti plug-in grafikáját, de ez utóbbi nem feltétlenül rossz, hiszen így legalább tényleg fülre hagyatkozva keverhet az ember.

 

A kezelő szoftverbe nagyon sok hasznos dolgot kitaláltak. Magán az eszközön létrehozhatunk ideiglenes csoportot és ilyenkor az összes kiválasztott csatornán egyszerre állíthatunk valamilyen paramétert, például a mély-vágást vagy a szaturációt. Nagyon hasznos funkció a History. Ez az jelenti, hogy minden egyes csatornán el van raktározva minden beavatkozás lépésenként és akármikor visszaléptethetünk akármeddig. Ilyen funkció egyetlen DAW szoftverben sem található a Cubase esetében is csak a komplett keverő állítások között léphetünk vissza. Ha már szóba került a DAW típus, a Cubase esetében az integráció szerencsére teljes körű. Itt a szoftver ki tudja olvasni a csatorna neveket és sorrendet, a hangerő, panoráma, solo és mute kezelők a Cubase keverőjét állítják, illetve a csatorna kiválasztás oda-vissza automatikusan működik. A Studio One a Reaper és a Live esetében ez ugyanígy elmondható, más DAW szoftvereknél az integráltság azért nem teljes körű. Ez nem jelenti azt, hogy ezekkel nem lehetne használni a Console 1 rendszert, csak például manuálisan kell elnevezni a csatornákat és manuálisan kell követni a csatorna kiválasztást.

 

 

softube-console1-bundle-675x.jpg

 

Az elmondottakból gondolom kiderült, hogy nekem a Console 1 Mk2 rendszer nagyon tetszik. Persze nyilván van néhány dolog, amit esetleg máshogy szeretnék, például a kompresszor részben auto-gain lett beépítve és időnként jobb lenne egy dedikált Gain gomb. Más felhasználók hiányolták a kimeneten a motoros fadert, de ez nyilvánvalóan meg is drágította volna az eszközt meg akkor nem működne külön táp nélkül (az USB csatlakozáson megkapva a feszültséget).

 

Egyébként a Softube nemrégiben kihozta a Console Fader eszközt, ami illeszkedik az egész rendszerhez és 10 motoros fadert tartalmaz. Mindenesetre keverésekhez a Console 1 Mk2 nagyon hasznos eszköz lehet és ehhez képest viszonylag kedvező áron lehet hozzájutni. Az itthoni boltokban 137 900 forintos áron már kapható.