zenesz_logo.png



A Palmer Pocket Amp MK 2-ről korábban már röviden írtunk, most azonban kaptunk egy példányt tesztelésre a hazai forgalmazótól, az Elimextől, így módomban volt közelebbről megismerkedni vele.

 PEPAMPMKII_2_700.jpg

 

Ismerkedés

 

 

Mielőtt még a részletekre rátérnék, annyit meg kell jegyezni, hogy pedált a Palmertől megszokott letisztult forma, masszív, turnéálló kivitel jellemzi. A kívánt hangzás előállításához a torzító/overdrive pedálokon megszokott négy potméter – GAIN, VOLUME, TREBLE, BASS áll rendelkezésünkre, de további három, háromállású tolókapcsolóval – AMP, MODE, MIC – is alakíthatjuk a hangzás jellemzőit, és pont ennél a három kapcsolónál van az eb elhantolva. A háromállású AMP választókapcsoló az erősítő karakterét, a MODE a Gain struktúráját, a MIC pedig a mikrofon elhelyezésének módját emulálja.

 

 

És hogy szól?

 

A pedált egy csöves Fender kombóval, előbb egy Fender Stratocaster gitárral, majd egy két humbuckeres japán Les Paul klónnal, egy Aria Artist gitárral teszteltem.

 

A teszt során a négy potmétert többnyire békén hagytam, maradtak 12 óra állásban. Ahol állítottam rajtuk, azt külön megemlítem. Az AMP választókapcsolónál három lehetőségünk van: US, BRIT és VINTAGE – ebben a sorrendben, a MODE-nál pedig HEAVY, CRUNCH és CLEAN. Az ember összedugja a gitárt, pedált, erősítőt, minden kapcsoló első állásban, potméterek középen, rálép a lábkapcsolóra és a gitár felbődül. A gitáros örül, és persze feljebb tekeri a GAIN-t, és azt tapasztalja, hogy még szebben kitartott, síró szóló hangok, jönnek ki a hangszerből, és arra gondol, minek az a sok kapcsoló, nagyon jól szól ez így is.

 

Komolyra fordítva a szót, a Stratóval ebben az állásban (US/HEAVY) nagyon dögös, vastag, krémes szólóhang keletkezett. Az MODE kapcsolót CRUNCH állásba váltva valóban crunch-os, kísérő riffekhez, blues-os szólókhoz kiválóan alkalmas hangzást tapasztaltam. Ha ebben az állásban (US/CRUNCH) erőteljesebb szólóhangra van igény, akkor a GAIN-t egy kicsit meg kell emelni. A harmadik variációnál – US/CLEAN – a hangerő jelentősen csökken, vagyis VOLUME jobbra teker, így nem teljesen tiszta, nagyon enyhén crunch-os hangzás kapunk.

 

 

 

PEPAMPMKII_1_700.jpg

 

 

Ha az AMP karakterét BRIT-re váltottam, akkor kissé nyersebb, kevesebb mélyet tartalmazó szólóhangot kaptam. Akkor itt meg is állhatunk egy pillanatra. A különböző torzítókon, erősítőkön eddigi tapasztalatom szerint a brit hangzást a melegebb, klasszikusabb karakterű hangzásra, az US hangzást pedig a nyersebbre szokták alkalmazni – lásd Blackstar – itt az elnevezéseket fordítva használják, de végül is ez édes mindegy.  MODE kapcsoló a BRIT állásban is teszi a dolgát, és nagyjából a fent leírtak szerint változtatja a torzítás mértékét.

 

Az AMP kapcsolót VINTAGE állásba tolva már jelentős a változás, egészen más karakterű hangzás tapasztalható. Először is a kimeneti jel jelentősen csökken, és a Stratóval igazán érdekes hangzást a VINTAGE/HEAVY kombinációval, a magasat megemelve értem el.

 

Következett a két humbuckeres Aria Artist, amivel szintén US/HEAVY beállítással kezdtem. Ha lehet, még vastagabban és szebben dalolt, mint a Stratóval, számomra a legbarátságosabb szóló hangot a húrláb pickuppal nyújtotta. Az US/CRUNCH állásban is inkább torzított hangzást hallottam, mint crunch-osat, a GAIN-t megemelve, ez is tökéletesen alkalmas szólójátékra. Az persze nem meglepő, hogy a két humbucker nagyobb jelet ad le, mint a single coil-ok… Az US/CLEAN kombináció, nem igazán tiszta, inkább finoman crunch-os, blues-os szólókhoz és kíséréshez ideális.

 

A BRIT erősítő karakter mindhárom módban jobban állt a humbuckeres gitárnak, mint a Stratónak. A VINTAGE erősítő karakter ennél a gitárnál is inkább érdekes hangszínek előállítására használható – mindhárom módban – mint torzítós szólójátékra. A hangerőt és a magasat kissé megemelve például izgalmas hangzás keverhető ki, de a variációk száma rengeteg, mindenki ízlése szerint alakíthatja, kísérletezhet vele.

 

 

PEPAMPMKII_3_700.jpg

 

 

Vélemény

 

A Palmer Pocket Amp MK 2 igazi többfunkciós eszköz, fő erőssége az overdrive-os és torzított hangzások rendkívül széles skálája. A fenti tesztben a MIC kapcsolóval elérhető újabb variációkat már nem is említem, mert annak elemzésére kevés lenne az itt rendelkezésre álló hely. Ebben a kis dobozban egy rendkívül sokoldalú, jól használható overdive-distortion kombináció lakozik, de a nem igazán torzított hangzások között is érdemes keresgélni. Az már tényleg csak hab a tortán, hogy ehhez még szimmetrikus XLR kimenetet, AUX bemenetet, fejhallgató kimenetet és földleválasztó kapcsolót is kapunk. Mindezeknek köszönhetően a kis Palmer nem csak színpadon, de felvételeknél és gyakorlásnál is remekül használható.

 

 

 

Ár: 30 980 Ft
Gyártó: Palmer
Forgalmazó: Elimex

 

 

  • Bemenetek száma: 1
  • Kimenetek száma: 3
  • Technológia: félvezetős
  • Kimeneti impedancia: 510 Ohm
  • Üzemeltethető 9 V DC tápegységgel, 9 V-os elemmel
  • Méret: 100x100x55 mm

 

[ tkeres ]