zenesz_logo.png



Szesztay Dávid „Iderejtem a ház kulcsát” című albumának Gyertyaláng című dalához hangulatos klip készült.

 SZD 550x

 

Szesztay Dávid multiinstrumentalista – akit az olvasók a Kiscsillag zenekar billentyűseként, valamint a Santa Diver formációból is ismerhetnek – 2018-ban Dalok bentre címen jelentette meg első szólólemezét, ami egy meglehetősen bensőséges, nyolc, különleges hangulatú számot tartalmazó album volt. Ezt követte 2020-ban egy háromszámos EP, a Határtalan, és idén márciusban ismét Dávid nyolc új dalt tartalmazó szólóalbumáról számolhattunk be, ez volt az Iderejtem a ház kulcsát.. A lemezhez most elkészült a második klip, a Gyertyaláng című dalhoz, ezt tesszük most közzé.

 

 

„A videót Bugár Máté barátom készítette, akit ezer éve ismerek, gimnáziumi osztálytársak voltunk, de a későbbiekben szakmai kapcsolatba is kerültünk. Miután fotós lett belőle, több zenekari és koncertképet is készített különböző formációimnak. Családjával jelenleg Törökországban él, de tavasszal szólt, hogy a nyáron itthon lesz, és miután a mozgókép is egyre jobban foglalkoztatja, szívesen készítene klipet egy dalomhoz. A Gyertyalángot javasoltam neki” – meséli Szesztay Dávid a klip születéséről. „Ez a dal nekem a szeretetről, a törődésről szól, amikor írtam a szövegét, különböző generációkat láttam magam előtt olyan tevékenységek végzése közben, amelyekben játékosság és derű van. A közös ötletelések során végül arra jutottunk, hogy az emberi élet két végpontjához közeli stádiumát, a gyerek- és az időskort jelenítjük meg.”


Facebook - https://www.facebook.com/SzesztayDAVIDofficial/
Spotify - https://open.spotify.com/album/2JVMLiFz9LxXd8eNVkc69d