zenesz_logo.png



Blue-Stone, vagy Blues-Tone? – egy szójáték, de egyúttal utalás a zenekar alapítójának, Kőmíves „Stone” Andrásnak a nevére is.

A Bluestone 2014 tavaszán kezdte meg működését. A formáció repertoárján különféle korszakok fekete és fehér előadóinak szerzeményei szerepelnek, ismert és kevésbé ismert blues (illetve blues közeli) dalok megcsavarva, áthangszerelve.

BS 750x

 

A zenekar 2015 tavaszán magánkiadásban jelentette meg a Live at Muzikum című élőben rögzített kiadványát, amelyen néhány dalban Tátrai Tibor „gitármágus” is közreműködött. 2021 elején Vasicsek „Öcsi” János énekes csatlakozásával a megújult zenekar töretlenül folytatja azt, amit 7 esztendővel ezelőtt elkezdett: azaz a műfaj népszerűsítését és életben tartását.

2021 október elején live session videóklipet jelentetett meg a Bluestone zenekar. A jövőre jubiláló – pontosan fél évszázada megjelenő – Albert King: I'll Play the Blues for You című lemezen szereplő Don't Burn Down the Bridge című dalt dolgozták fel. A hangszerelés a zenekar basszusgitárosának, Tomor Barnabásnak a munkáját dicséri (fúvós arr.: Almási Attila, Weisz Gábor).

 

 

A Bluestone:

Vasicsek „Öcsi” János – ének
Kőmíves „Stone” András – gitár
Nemes Zoltán – billentyűs hangszerek
Tomor Barnabás – basszusgitár
Molnár Dániel – dobok

The Horn Section:
Almási Attila – harsona (bariton szaxofon)
Weisz Gábor – tenor szaxofon (bariton és szoprán szaxofon, fuvola)

https://www.facebook.com/BluestoneZenekar