zenesz_logo.png



Az alternatív pop-rockban utazó bajai csapat elmúlt két évét foglalja össze a most megjelent ElőreBeSzóltunk c. albuma.

A lemez lendületes, gyakran dühös, önreflexív és ironikus dalok gyűjteménye, de az albumon helyett kapott egy színdarabhoz írt ballada is. A Heavenhike lemezbemutatója október 28-án, a Fészek Klubban lesz.

A Heavenhike két éve jelentette meg első, részegÉsz c. nagylemezét, majd gyorsan turnézni is indultak a Galaxisokkal és a Kaukázussal, felléptek a Fishing On Orfűn a „Nagy Fishing-tehetségkeresőjének” 2. helyezettjeként, majd jött a Covid okozta kényszerpihenő, amelyet végül stúdiózással töltöttek a srácok. De lehet, hogy pont ez a plusz idő kellett ahhoz, hogy a most megjelenő dalok elnyerjék végső formájukat, melyeket így több idő maradt csiszolgatni.

 

HH 700x

 

„A dalok egy része a követőink számára már jó ideje ismerős lehet. Akad olyan szerzemény is az albumon, amelyet már bő két esztendeje játszunk élőben, és noha rögzített formában még senki nem hallhatta, a délvidék lelkes Heavenhike szimpatizánsai és koncertlátogatói így is kívülről fújják a szövegét” – meséli Vincze Péter, a zenekar frontembere. „Ez tehát egy régi-új lemez, amelyet – optimális esetben –, ha nincs Covid, jóval előbb rögzítettünk volna – és jóval előbb meg is jelent volna. Végül minden úgy történt, ahogy történnie kellett. Azzal, hogy beköszöntött a csendesebb időszak, mondhatni időt nyertünk, s tovább csiszolgathattuk a dalokat. Egy komolyabb hangszerelési periódus vette kezdetét 2020 tavaszán, amelyet így utólag egyáltalán nem bánunk, egyértelműen a lemezanyag javára vált.”

 

 

 

A csapat a nyarat egy új klippel indította, amely a Kár beléd-hez forgott. A videó egy önfeledt házibulit mutat be, míg a dal a gyakran rosszul értelmezett „carpe diem” életérzés előtt tart görbetükröt. Ez a kritikus felhang, iróniával átitatva jellemző a teljes anyagra, míg zeneileg a játékosság, groove-os hangzás jellemzi a lemezt. A korongon egy felkérésre született dal is helyett kapott: a Szeánsz c. ballada egy szomorú hercegszántói történetet dolgoz fel. 1929-ben, egy bál éjszakáján Lukity Radoljub lelőtte szerelmét, Mándity Anicát, majd másnap magával is végzet. A szerb-horvát tragédiát táncjáték formájában Hercegszántón színpadra is vitték, ehhez a darabhoz született ez a dal.

A lemezt a szegedi Mircacle Sound hangstúdióban rögzítették Szabó Szebasztián és Sóti Norbert hangmérnökök vezetésével. Az ElőreBeSzóltunk dalai elérhetők az összes online streaming platformon, valamint CD-n.  Budapesten október 28-án, a Fészek Klubban mutatják be az új albumot, de ősszel még el lehet csípni a srácokat Debrecenben és Szegeden is.

 


Facebook