zenesz_logo.png



- BORBÉLY TAMÁS - Még februárban adtunk hírt arról, hogy a Fender két új csöves kombóval bővíti Silverface '68 Custom sorozatát. A 40 W-os Fender '68 Custom Pro Reverb erősítőt kaptuk meg tesztelésre.

Idén tavasszal a Fender egy régi, méltán népszerű erősítőjének új változatát hozta ki, név szerint a Fender '68 Custom Pro Reverb-et. Ez az újra kiadott változat korántsem nevezhető reissue modellnek, mivel az eredeti erősítőhöz képest tartalmaz bizonyos újításokat. Így inkább egy újragondolt, továbbfejlesztett termékről beszélhetünk, mely nyilván megtartotta azt a legendás hangot, melyet imádnak a Fender használók.

 

Fender 68 Custom Pro Reverb 700x.jpg

 

Szolgáltatások, újdonságok

A Fender '68 Custom Pro Reverb a klasszikus, Silverface típusú erősítők családját gazdagítja. Az ezüst kezelőpanel, a potméterek, a hangszóró előtti vászon, illetve a bőrözés abszolút követi a vintage rokonok külső jegyeit. A lábkapcsoló is teljesen retro, már-már fura érzés volt konstatálni, hogy nem kopottas, használt, hanem csillog-villog, és teljesen új.

A kezelőpanel bal szélén található a két gitárbement. Szokás szerint az első a nagyobb érzékenységű, a második pedig a halkabb, melyre praktikusan az olyan nagy jelszintű hangszereket érdemes kötni, melyek már kezelhetetlenek lennének az 1-es bemeneten használva. A kettes bemenet továbbá jól jöhet gyakorlásnál, kisebb klubkoncerteken, halkabb formációkban használva, tehát minden olyan szituációban, ahol kis hangerő szükséges, és az első bemenettel már megtáltosodna az erősítő, így a hangerő potmétert egy szélesebb skálán tudjuk kihasználni. A bemenetek mellett található a Bright kapcsoló, melyet bekapcsolva fényesebbé tehetjük a hangképet. Ez a szolgáltatás jól ismert nemcsak a Silverface-eknél, hanem egyéb klasszikus Fender erősítőknél is. Azokat a frekvenciákat, magasakat, magas-közepeket emeli, melyeket a vintage elődöknél már jól megszokhattunk.

Nyilván hangszer, és ízlésfüggő, hogy ki hogyan használja ezt a kapcsolót. Valaki imádja, és gyakorlatilag állandóan bekapcsolva hagyja, valaki pedig egyáltalán nem használja, kifejezetten ódzkodik tőle. Praktikus lehet ez a Bright kapcsoló, ha több hangszert használva egy koncerten ki szeretnénk egyenlíteni a nagyon más karakterű gitárok „fényességét”: egy mattabb, sötétebb tónusúnál bekapcsolva, illetve egy alapból csilingelő gitárnál kikapcsolva azt.

 

16259441_560.jpg

 

A hangerő szabályzó mellett kaptak helyet az EQ potméterei. Az eredeti 68-as változathoz képest itt fejlesztés történt, mert míg a régi változatnál csak magasat és mélyet lehetett állítani, addig az új '68 Custom Pro Reverb-nél helyet kapott egy középfrekvenciákért felelős Middle potméter is. Ez manapság szinte már elvárható minden erősítőtől, még akkor is, ha az egy vintage ihletésű darab.

Az EQ potiktól jobbra jön az „effekt részleg”. A klasszikus rugós zengető egy darab „Reverb” névre hallgató potméterrel vezérelhető. Fura is lenne, ha ezt tovább bonyolították volna. A Reverb mellett pedig a tremolóhoz tartozó Speed és Intensity szabályzók találhatók, melyekkel a tremoló sebességét, és mélységét, vagyis intenzitását tudjuk beállítani. A zengető lábkapcsoló nélkül is használható, egyszerűen ki kell mozdítani a potmétert a nullából, és már szól is a „rugós-tér”, a tremoló viszont csak lábkapcsolóval kapcsolható ki- és be.

 

Fender-68-Custom-Pro-Reverb-ped 560x.jpg

 

A Fender '68 Custom Pro Reverb bár formavilágában teljesen hasonlít elődjére, de méretét tekintve kisebb lett. A kombó lakhelyéül szolgáló láda szemlátomást kisebb, mint a legtöbb vintage Silverface, továbbá nem kettő, hanem csak egy darab hangszóróval rendelkezik. Ezek a méretbeli csökkentések viszont nagyon jót tettek a hordozhatóságnak, hiszen így az erősítő jóval kisebb súlyú, mint sárnehéz ősei. A súlycsökkentést szolgálja továbbá a hangszóró, mely egy neodímium mágneses 1x12”-es, Celestion NEO Creamback. Ez a hangszóró nagyon jól visszaadja a régi verzióban használt Celestion G12M hangzását, de súly tekintetében jóval barátságosabb annál.

Ha valaki hiányolná a nagyobb felületet, az könnyedén bővítheti egy külső, 8 Ohmos ládával a rendszert. A kombó erősítő részéhez saját hangszórója is kívülről van bekötve a hátsó panelen, könnyedén leválasztható, így adott esetben csak fejként is használható az erősítő egy, vagy két másik ládával.

 

68-Custom-Pro-Reverb 650x.jpg

 

Hang

A Fender '68 Custom Pro Reverb kétségtelenül hozza a hatvanas évek végi Silverface-ek hangját, de a cég úgy fogalmaz, hogy az eredeti elektronikán változtattak a nagyobb „érintés érzékenység” végett, vagyis elvileg jobban reagál a kézből jövő „információra.” Ez nagyon jó, ugyanis általánosságban beszélve a csöves erősítőkről, a sok jó tulajdonságuk közül ez az egyik legfontosabb, amiért annyira szeretjük őket: nagyon jól támogatják a kézből jövő sound-ot.

A régebbi verzióhoz képest elvileg gyorsabban eléri azt a cső-kompressziót, vagy torzítást, melyet szintén minden gitáros imád ezekben az erősítőkben. Tekergetve a hangerőt, azt tapasztaltam, hogy 5-ös környékén már érezhetően szőrösödik a hang, akkor már elérjük az „edge of breakup” területét, 7-esnél pedig már egészen varacskos torzítási szövetet kapunk. Azzal, hogy előbb kezdenek el dolgozni a csövek szintén azt éri el az erősítő, hogy nem kell agyig hajtani a hőn áhított torzításig, így sok szituációban jóval használhatóbb, mint a fékezhetetlen óriási teljesítményű elődök. Jobban megóvja a feleket az örök gitáros-hangmérnök konfliktustól, amikor is a „túl hangos” megjegyzésre a „de hát csak kihajtva szól ennyire jól” válasz érkezik. Itt nem kell addig kihajtani, hogy „úgy szóljon”. Ez a tulajdonság azonban nyilván headroom (torzításmentes hangerőtartalék) veszteséggel jár, vagyis ami az előnye az a hátránya is. Azonban még így is rendelkezik annyi headroom-mal, hogy kiválóan alkalmas legyen pedal-platform erősítőnek, vagyis arra, hogy egy etalon, tiszta alaphangszínnel megágyazzon a legkülönbözőbb pedáloknak. Ebben a headroom, illetve cső-torzítás témakörben valahol a kis Blues Junior és egy 100 wattos Twin Reverb között helyezkedik el a maga 40 wattos teljesítményével. Szerintem egy nagyon jól használható középút a gyorsan torzító, de hangerő tartalék nélküli kis kombók, és a szinte csak elérhetetlenül magas hangerőn torzító óriások között.

 

Fender_68_CUSTOM_PRO_REVERB_rear 700x.jpg

 

Zengetője a már fent említett klasszikus rugós reverb, mely szinte védjegye ezeknek az erősítőknek. Megannyi pedál próbálja utánozni ezt az etalon spring reverb soundot, mely a rock and roll, a blues, és még jó néhány zenei stílus jellemzője. Tremolója szintén fogalommá vált már az iparban, hiszen ez „Az” erősítőből jövő tremoló hang, melyet sokszor szintén csak „irigykedve néz” sok tremoló pedál. Akárcsak az erősítő hangja, a tremoló hangja is nagyon természetes, nagyon zenei, sok műfajban kiválóan alkalmazható. Mivel e két beépített klasszikus effekt általában az effektlánc végén helyezkedik el, így az erősítőt pedálboarddal használva két pedált már ki is pipálhatunk a boardról, ha mellé tesszük az erősítő saját lábkapcsolóját.

 

Összegzés, ajánlás

A Fender '68 Custom Pro Reverb kiváló választás lehet azoknak, akik szeretik a Fender Silverface jellegű hangot, de nem szeretnének egy 30-40 kg-os „szekrényt” cipelni a koncertekre, továbbá nyitottak az olyan apró, hasznos újításokra, mint például a „közép” potméter megjelenése, vagy a többi fent említett módosítás. Összességében elmondhatjuk, hogy a '68 Custom Pro Reverb „személyében” egy teljesen korrekt, dögös, igazi Fender-hangú erősítőt ismerhettünk meg, mely méreteit, és néhány kezelhetőséget könnyítő paraméterét tekintve jól alkalmazkodik a mai, modernebb kor gitárosainak igényeihez.


Technikai adatok

Tesztpéldány: Mezzoforte Hangszeráruház

Ár: 527.900 Ft                    

Csatornák száma: 1

Teljesítmény: 40 W

Hangszóró: 1 x 12” Celestion NEO Creamback

Előfokcsövek: 3 db 12AX7, 2 db 12AT7

Végfokcsövek: 2 db 6L6

Potméterek: hangerő, magas, közép, mély, reverb

Tremoló kontrol: speed, intensity

Bright kapcsoló: van

Bemenetek száma: 2db

Lábkapcsoló: 2 gombos, reverb és tremoló kapcsolható vele

Külső hangszóró bemenet: további 1db 8 Ohm-os láda számára

Méretek: 57 cm x 44 cm x 24 cm

Súly: 15.9 kg