zenesz_logo.png



Kevés olyan effekt, illetve multieffekt gyártó létezik, amelyik ugyanannyira szem előtt tartja a basszusgitárosok igényeit, mint a gitáros kollégákét. A Zoom ezek közé tartozik.

 B6 life st. 750x

 

A „basszus témakör” általában el van intézve azzal, hogy a gitárokra fejlesztett multieffekten belül helyet kap néhány basszus effekt, illetve egy-két dedikált erősítőmodell, és ezzel vége is. A Zoom azonban az egyik legfigyelmesebb cégnek mondható ilyen szempontból. Hosszú évek óta szinte „fej-fej mellett” adja ki az adott gitáros multieffekt generációjának megfelelő basszus multieffektet is. Nem történt ez másképpen most sem, ugyanis idén kijött a legfrissebb gitár multieffektnek, a G6-nak a basszus párja, Zoom B6 néven.

01 B6 top press 1000x

Kezelőfelület

Megjelenésre a Zoom B6 nagyon hasonlít gitáros testvérére, a G6-ra. Első szembetűnő különbség, hogy az előbbi nem rendelkezik beépített expression pedállal, azonban egy CTRL bementen keresztül TRS (sztereó jack) kábellel csatlakoztatható külsőleg. Az expression pedál helyén három lábkapcsoló van, melyek funkcióiról az alábbiakban részletesen írunk majd. A B6 esetében (akárcsak a gitáros G6 párjánál) négy darab potméter áll rendelkezésünkre, melyek a 4,3”-os, színes LED kijelző alatt foglalnak helyet. A kijelző azonban egy érintőképernyő, így a B6 egy nagyon egyértelmű és kényelmes kezelőfelülettel rendelkezik. Az effektlánc szerkesztését még kényelmesebbé teszi, hogy a B6 esetében rendelkezésünkre áll egy mobilra, vagy tabletre tölthető szerkesztő applikáció – Handy Guitar Lab – mely Bluetooth kapcsolattal kommunikál a multieffekttel. Így vezeték nélkül, a legkényelmesebb módon, még nagyobb vizuális felületen szerkeszthetjük presetjeinket. Ehhez azonban szükséges a Zoom által gyártott kis Bluetooth adapter (BTA-1), mely opcionálisan megvásárolható, nem szériatartozéka magának a multieffektnek.

Összesen kilenc lábkapcsoló áll rendelkezésünkre, melyből 5 többfunkciós, attól függően, hogy éppen mely szolgáltatását vesszük igénybe. Ezek a funkciók érthető módon feliratozva is vannak, tehát egyértelműen látszik, hogy éppen mi mire szolgál. A bal felső sarokban lévő kapcsoló a Play Mode, melynek segítségével megválaszthatjuk, hogy az egyes kapcsolókkal mit vezérlünk (looper, bank/patch választás, memory mód vagy effekt mód). Az egyes módok kiválasztásakor a LED kijelzőn is megjelennek az annak megfelelő opciók.

Memory mód: a négy alsó lábkapcsolóra egy-egy kiválasztott presetet tudunk helyezni. Akár egy dalban használatos négy különböző zenei részként kezelve: intro, verze, bridge, refrén.

Bank/patch mód: a négy lábkapcsoló közül kettő a bankok közötti lépkedésért, kettő pedig a patch-ek (presetek) közötti navigálásért felelős.

Effekt mód: pedig egy analóg formátumú pedálboardhoz hasonlóan, az effektlánc egy-egy effektjét tudjuk ki-, és bekapcsolni. Értelemszerűen az effektláncunkból négy pedált tudunk kihelyezni a kapcsolókra. Ekkor a LED kijelző egyértelműen mutatja, hogy mely pedálokért mely kapcsolók a felelősek.

Looper mód: önmagáért beszél, ekkor a négy alsó lábkapcsolóval indíthatjuk a felvételt, megállíthatjuk, törölhetjük stb.

Az expression pedál helyén helyet kapott három lábkapcsoló funkciói:

Input select: ez kapcsoló a két bemenet közötti választást biztosítja, nagyon praktikus, ha két hangszert használunk egy élőzenei szituációban. Lényegesen megkönnyíti a hangszercserét. Itt fontos megemlíteni, hogy a multieffekt két bemenetének mindegyike változtatható bemeneti impedanciával rendelkezik. Egy-egy kapcsolóval választhatunk 1 Mohm és 10 Mohm között, így könnyen személyre szabható, ha az egyik bemenetbe egy elektromos basszusgitárt kötünk, a másikba pedig egy piezo hangszedővel rendelkező akusztikus hangszert.

DI inset 2.width 600x

 

DI Type: a Zoom B6 négy különböző kimeneti DI típussal rendelkezik: Tube 1-2, Solid State 1-2. Vagyis egy lábkapcsolóval azonnal tudunk változtatni a kimeneti alap karakterisztikán a meleg, kompresszáltabb csöves hangzástól, a kristálytiszta, transzparens DI jellegekig.

Bypass: egyik állásban csak az effekteket helyezi bypass módba (EFX Bypass), másikban pedig a fent említett DI kimenetre vonatkozó modellezés is bypass módba kerül (ALL Bypass).

83055a SDcard 1 Ublf3g2.width 600x

 

További szolgáltatások

A Zoom B6 esetében összesen hat különböző effektet tudunk használni az effektláncunkban. Az egység azonban bőséges választékot ad, ugyanis több mint száz effekt közül válogathatunk (köztük modulációs effektek, erősítő modellek, bass synth-ek stb.) A Zoom B6 a legjobb 11 erősítő modell mellett további ötféle új – Clear Drive, Super Low Preamp, Djent Preamp, 1073 Preamp, Solid Preamp – előerősítő modellt is kínál.

A Zoom B6-ot 12 beépített láda szimulációval is felvértezték, melyek mindegyikéhez 3 különböző ládaprofil, összesen 36 IR (Impusle Response) tartozik.  SD kártyával összesen 130 IR tárolására van lehetőségünk. SD kártya használatával a looper kapacitásunkat is 2 órára növelhetjük. A gyakorlás, vagy adott esetben az élő előadás színesítésére az egység 68 különböző dob-patternt is tartalmaz, melyek eléggé átfogóan számos zenei stílust felölelnek.

05 B6 rear press

Kimenetek tekintetében mindennel el vagyunk látva, amire csak szükségünk lehet: kezdjük a szimmetrikus XLR kimenettel, mely „DI ready” kapcsolatot szolgáltat kifelé, illetve e mellett egy 6,3”-as jack-es kimenet is kapunk, ha esetleg erősítő elé szeretnénk kötni az effektet. Ez az intelligens jack-es kimenet egyben fejhallgató kimenetként is funkcionál, ha éppen azzal használnánk a B6-ot. Az AUX in bemenet segítségvel közvetlenül egy külső hangforrást is köthetünk az effektünkre. A Zoom B6 audio interfészként is szolgálhat USB portján keresztül, ezáltal közvetlenül felvételeket készíthetünk számítógéppel, a megfelelő DAW szoftver segítségével.

Összefoglalás

A Zoom B6 végre egy kifejezetten basszusgitárra, nagybőgőre fejlesztett multieffekt, mely ki-és bemenetei tekintetében, továbbá minden egyes szolgáltatásában ezt a világot szolgálja. Nagyon jól átgondolt funkciókkal, és rengeteg effekttel rendelkezik, melyek közül kedvére válogathat az ember. Basszushangszerre szinte kívánni sem lehetne több lehetőséget annál, mint amit a Zoom B6 kínál.


Fontosabb adatok

Forgalmazza: Sound Service
Ár: 169 900 Ft
4 db basszus DI modell
Integrált A/B kapcsoló
Erősítő modellezés
IR (impulse response) támogatás
4.3”-os, színes érintőkijelző
Bemenetek: 2 db 6,3” jack hangszer bemenet, 1db 3,6”-os AUX IN bemenet, 1 db 6,3” TRS bemenet külső expression pedálnak, vagy egyéb „kontrol” lábkapcsolónak, 1 db 6,3” jack effekt loop return
Kimenetek: 1 db XLR kimenet, 1 db 6,3” jack kimenet (mely egyben fejhallgató kimenet is), 1 db 6,3” jack effekt loop send kimenet
Beépített USB audio interface
Beépített dob patternek, looper
Bluetooth kapcsolat (BTA Bluetooth adapter opcionális, nem tartozék)
Handy Guitar Lab for B6 applikáció kompatibilitás
Tartozék: AD-16 adapter
Opciók: külön megvásárolható BTA-1 Bluetooth adapter, FP02M Expression pedál
Méretek: 228 x 418 x 65 mm
Súly: 1.89 kg
Várható megjelenés: 2021 vége