zenesz_logo.png



- KERES TIBOR - Szeretnénk olvasóinknak kicsit közelebbről bemutatni CéAnne-t, azaz Szélinger Annát, aki az Ortega Guitars Magyarország és az Árkádia Hangszerbolt új videósorozatában avatja be a nézőket az ukulelézés titkaiba, és lelkesen mesél erről az egyre népszerűbb hangszerről.

Már láttam az Ortega Ukulelepercek című videó sorozatból két teljes részt, illetve még utómunkálatok alatt álló részeket is. Úgy érzem, hogy tényleg kedvet tudsz csinálni a hangszerhez, és profi ukulelésnek tűnsz. Mióta játszol ezen a hangszeren? 

Köszi, hogy így látod, nagyon jól esik! Idén lesz 6 éve, hogy belefogtam az ukulelézésbe. Teljesem egyedül vágtam neki, és őszintén, nagyon hálás vagyok, hogy az utamba került, mert sokat tanultam általa, így valószínűleg tudok annyira lelkesen beszélni róla, hogy az lelkesítő is legyen.

Úgy tudom, hogy először gitározni kezdtél, de aztán elment a kedved tőle, és utána találtál rá az ukulelére. Mesélnél erről?

Mindig is nagyon tetszettek a singer-songwriter lányok, plusz nagyon szerettem volna érteni, amikről a zenekartársaim beszéltek a próbákon. Kaptam egy olcsó és vastag nyakú klasszikus gitárt egyszer a nagyszüleimtől karácsonyra, amivel csúnya véget ért a kapcsolatunk, mert hamar nehéz dolgokat szerettem volna játszani, és a kudarcok miatt azt hittem, nem vagyok elég ügyes hozzá, pedig csak a módszerem nem volt elég hatékony.

 

anna-ukulele-08451 700x.jpg

 

Azt is hallottam, hogy az ukulele után a gitárral is egész jól megbarátkoztál. Nejlonhúros, vagy acélhúros gitáron játszol?

Nejlonhúroson játszom, most úgy érzem, az közelebb áll a zenéhez, amit játszani szeretnék.

Nem nehezíti a gitározást, hogy egy teljesen más fogásokat és játékmódot igénylő hangszeren, ukulelén játszol? És fordítva: nem nehezíti az ukulele játékot, ha előtte sokat gitározol?

Szerintem pont ez az izgi, hogy egy kicsit igen is, és nem is. Számomra talán nem is igazán akkordnevek, hanem helyek és formák léteznek. Amikor elkezdtem ukulelézni, azt hittem, ez az, megvan a hangszerem és nem is szeretnék többet. Aztán amikor kezembe került egy gitár, kiderült, hogy ha az 5. bundtól számolom a húrokat, akkor már majdnem ukulelézem… sok minden leesett azóta, hál istennek már egészen ráérzek a fordításokra, nem kell sokat gondolkodni.

Mit szóltál mikor az Ortega felkért erre a sorozatra?

Lényegében én kértem fel őket… nem teljesen igaz ez persze, de régóta motoszkál a fejemben, hogy mennyire király ukulelés tartalmak vannak külföldön, és nekünk is kellene csinálni. Ukulelés YouTube csatornára nem érzek elég lelkesedést és kapacitást, úgyhogy nagyon örültem, amikor beállt az Ortega az ötletem mögé. Lényegében ez egy motiváló sorozat, ami érdekes lehet azoknak is, akik már látták a hangszert közelebbről, de megmutatja a bizonytalan kezdőknek, hogy nem akkora ördöngösség azért ez, mint amekkorának látszik.

 

anna-ukulele-08292 700x.jpg

 
Hogyan zajlottak a forgatások, illetve azt is kérdezném, hogy mennyire bízták rád a videó sorozat tematikáját. Ezt te dolgoztad ki, vagy kaptál egy szinopszist, forgatókönyvet?

Abszolút szabad kezet kaptam, egy-két technikai részletet egyeztettünk csak, illetve meg kell jegyezzem, hogy nagyon gördülékeny volt Csabával (Oláh Csaba videós) és az Árkádia csapatával is a munka. Két egész napot szántunk rá.

Tudom, hogy Ortega ukuleléken játszol, de milyen méretű és jellegű hangszereket használsz?

Koncert lett a méretem, már majdnem mindent kipróbáltam. Szopránon tanultam játszani, próbálkoztam a tenorral, de valahogy mindig a koncerthez nyúlok. Baritont először a forgatáson fogtam.

Szerinted hogyan jobb – mondjuk egy kisebb klubban – erősíteni, az ukulelét, mikrofonnal vagy pickuppal vagy mindkettővel? Melyik módon természetesebb az erősített hangja?

Attól függ, mi a cél, és ízlés kérdése is. Szerintem a legjobb a ládát mikrofonozni, a sima mikrofonos módszer stúdióba való (oda viszont nagyon), de vonalból is szépen tudnak szólni koncerteken. Stúdióban szeretem a természetes akusztikus hangot visszahallani, ott a vonalas megoldás valahogy annyira nem tetszik.

 

anna-ukulele-08370 700x.jpg

 
Mennyit gyakorolsz ukulelén?

Az első – mondjuk – másfél évben minden nap több órát, vitt a lendület. Ma már kevesebbet, inkább, ha érdekel valami, akkor megnézem. Ebben nagy motivációt ad a tanítás, amit nem olyan rég kezdtem, mindig érkezik olyan kérés, ami eszembe se jutott volna, mégis előrevisz engem is.

Az ukulele remekül szól együtt az akusztikus gitárral. Stúdióban te is szoktad ilyen színező szerepben használni?

Nem igazán, általában vagy az egyiket, vagy a másikat használom, ha vannak más hangszerek is. De tavasszal írtam egy zenét a Budapest Bábszínház Rügyek és gyökerek c. darabjához, ott kifejezetten együtt használtam őket.

Különböző stílusokban lehet téged hallani, mint énekest. Valaha a reggae állt legközelebb hozzád, de mostanában soul-os, blues-os hangvételű dalokat is hallani tőled, ugyanakkor a Hősök formációban is jelen vagy. A most megjelent Homemade c. dalodban is érződik a blues-os hangvétel, majd hirtelen 4/4-re váltva inkább már reggae-s lüktetésű a dal. Melyik stílus áll a legközelebb hozzád?

Nem szeretnék választani – sokaknak azok közül, akik reggae dalok által ismertek meg, nem tetszik, hogy mást csinálok, de én szeretem a változatosságok, azt is szeretem, hogy én magam változom. Nagyon megszerettem a soul és az r’n’b zenét az utóbbi időben, de bármit is csinálok, egy csipet reggae úgyis lesz benne, nem is kell nagyon erőlködni rajta. Szerintem ez így jó, így lesznek a dalaim önazonosak, annásak. Szeretem az új dalomat, mert bár Ádám Peti barátomra mindig számíthatok a produceri munka során, az alkotói folyamat túlnyomó része nekem köszönhető, én írtam, gitároztam, énekeltem, és a klipet is egyedül csináltam hozzá.

 

       

 

Köszönjük az interjút!

Fotók: Hegyi Júlia Lily

 

facebook.com/ceannemusic

instagram.com/ceannemusic

 facebook.com/ortegamagyarorszag

instagram.com/ortega_guitars_hungary

ortegaguitars.com

arkadiahangszer.hu

facebook.com/arkadiahangszerbolt

instagram.com/arkadiahangszer